Események betöltése

« Összes Események

Örömteli kikapcsolódás – INGYENES nyílt nap #WakeUpNyár

2019, július 6 @ 10:00 de. 8:00 du.

Szervezetünk évente négy nyílt napot tart, ahol az érdeklődők INGYENESEN vehetnek részt kezeléseken, masszázson, és előadásokon. A mai rohanó, felgyorsult világban nagy szüksége van az embereknek a kikapcsolódásra, hogy egy kis időt tölthessünk Önmagukkal. Az eseményünk nagyszerű lehetőséget biztosít rá, hogy olyan emberek is kipróbálhassák szolgáltatásainkat, akik a mindennapokban nem engedhetnek meg maguknak egy masszázst, vagy egy kozmetikai kezelést, nem beszélve a különféle energetikai hálózatok szolgáltatásairól. A rendezvény INGYENES, de ONLINE BEJELENTKEZÉSHEZ KÖTÖTT, amit az oldal alján meg is tehetsz.

BEJELENTKEZÉS

Ha úgy gondolod hívd meg barátaidat is, de arra kérünk, hogy minden résztvevő külön-külön regisztráljon az eseményre, mert csak abban az esetben tudjuk garantálni a helyfoglalást. Fontos, hogy csak akkor jelentkezz, ha biztosan el tudsz jönni a rendezvényre, mert ezzel mások elől veheted el a helyet. Ha már jelentkeztél, de nem tudsz eljönni kérjük azonnal jelezd felénk a lap alján található elérhetőségeink valamelyikén írásban a foglalásban szereplő név megjelölésével. A regisztráció elküldése után automatikus válaszlevelet kell kapnod a megadott email címedre, ha nem kapsz visszaigazolást keress bennünket a hello@wakeupcommunitycenter.com címen. A nap folyamán 10:00 és 20:00 óra között érkezési sorrendben vehetsz részt kozmetikai, és/vagy energetikai kezeléseken, valamint masszázson. 
A szervezők a program változás jogát fenntartják!

A BEJELENTKEZÉS LEZÁRULT!
Ne aggódj lesz még nyílt nap. Nézz szét eseményeink között, és jelentkezz be azokra!

PARTNEREINK

ERRE A PROGRAMRA AZ ELŐADÓK, ÉS SZOLGÁLTATÓK SZERZŐDTETÉS ALATT ÁLLNAK. KÉRÜNK, HOGY LÁTOGASS VISSZA KÉSŐBB!

HELYSZÍN

WakeUp Life Center – Ferenciek

1053 Budapest, Ferenciek tere 4.
Budapest, Pest 1053 Magyarország
+ Google Térkép
+ 36 30 464 8193
www.wakeupcommunitycenter.com/ferenciek

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Találkozzunk minél több rendezvényünkön, és legyél te is a WakeUp Family tagja!

TOP